Tesztelés, élesben!

Ezen beszámolóm apropóját az általam preferált gyártó hamarosan megjelenő termékei ihlették, melyeket egy alkalommal már kipróbálhattam, egy május végi, hasonlóan negyvennyolc órás túrán. Már ott meglepő eredményt sikerült elérni, amit foghatnék arra, hogy akkor stimmeltek a bolygók állásai, minden ideális volt, és egyéb közhelyek. De nem, itt többről van szó szerintem. Június elején néhány nap szabadság adódott a tavaszi hajtás után, így mi más, mint egy újabb horgászat következett. Sajnos a környékbeli egyesületi vizek kevésbé engedélyezik a számomra oly kedves behúzós pontyhorgászatot, emiatt kénytelen voltam néhány éve „átszokni" szinte teljesen a bányatavi horgászatra, viszont pont ugyanezen ok miatt szinte minden hétvégén telt házas ezen vizek partja, amit én kevésbé kedvelek.

Szeretem a csendes vízpart varázsát, a hajnali ébredező természetet. Éppen ezért gondoltam egy merészet, és vasárnap délutánra ütemeztem az indulást, amikor az átlagos horgász már otthon van. Különösen készültem erre az eseményre, mivel családom is elkísért és közös programként igyekeztem mindent tökéletesre hangolni.

Eljött a délután és boldogan gurultam a kiszemelt hely felé, fejben már beosztottam mit, és milyen sorrendben fogok csinálni, hogy a kilenc óra közeli sötétedést már a fotelomban ülve a kapást várva töltsem. Körülbelül két óra alatt végeztem a helykereséssel, melyet szinte azonos vízmélységben jelöltem bójáimmal. Végszerelékeim egyszerűek voltak. 120grammos ólmokat,25 librás előkezsinórt és 4-es majd 2-es méretű horgokból állt, melyekre dupla 20mm, és egy szem fekvő 25mm került.

A csalik bevetésre készen!

A szektoromban legmélyebb pontként 6 méteres vizet találtam, de iszapos aljzattal, ami kellemetlen illatú volt. Így bal oldali bójám inkább a horgászhelyemhez közelebb haladva 5 méter közeli, de sík, kemény mélységbe vetettem minden reményem. Másik bójám egy lankás rész végén lévő törésre helyeztem ahol két oldalt, 3 méter körüli mélység hirtelen letört a szokványos 5-5,2 méterre.

Egyik bójámra az A1 fantázianevű golyóból szórtam 25 szemet, míg a másikra csak az F1 nevezetűből szintén 25 szemet. Miután a végszerelékeim a helyükre kerültek nyugodtam le teljesen. Izgatottan vártam mikor és melyik csalimra érkezik először érdeklődő.

Minden a helyén, jöhet az éjjel varázsa.

Nem sokat váratott magára az első kapás, alig egy órát volt bent a csalim, és egy hat és fél kilós tükrös tette tiszteletét a bölcsőmben, hozva ezzel a papírformát az F1 tekintetében. Két óra elteltével ismét érdeklődőre talált az F1, alig egy kilóval nagyobb nyurgát fényképezhettem. Újabb egy óra elteltével ismét ugyanazon csalira érkezett kapás de ezúttal már tíz kiló feletti halat szákoltunk.

Eközben az A1-gyel csalizott botom jelzője némán hallgatott. Egészen egy órát tudtunk aludni mikor hajnali fél háromkor az is megszólalt, és egy izgalmas fárasztás után egy harcos tövest mérlegeltünk. Alig 12 kiló felett állt meg a mérleg. Innentől már minkét csali működött, felváltva jelentkezett kapás mindkettőre. A dolgos hétvége után kiérve, és egyből melós éjjelbe csöppenve, már kellőképp fáradtak voltunk, pedig még csak alig 6 órája horgásztunk. Szerettem volna aludni egy keveset, mert sejtettem mi vár ránk. Szerelékes táskám után nyúltam, kötögetni kezdtem. Próbáltam a dupla húszas golyókat még jobban elengedni a vélt szelektálás reményében. Ami annyira jól sikerült, hogy egészen délelőtt fél tízig aludtunk mindhárman, amikor ismét a kapásjelző vevője fújt ébresztőt egy csodaszép tükrös segítségével.

Délelőtti ébresztőnk, a 14,52 kg-os tükrös.

Majd innentől elindult a korábbi túrám mintájára a kapás sorozat. Fél óra, negyven perc ez volt a maximum amit kávézással, reggeli készítéssel tudtunk tölteni. Folyamatos kapás, fárasztás, mérlegelés, fénykép, és újrahúzással telt a napunk. Boldogok voltunk, hisz ennyi csodaszép halat látni is élmény volt, nemhogy fárasztani. Mellékesen megjegyezném, hogy közel tizenegy éves pályafutásom alatt még ilyen pörgős horgászatban nem volt részem.

Egy, a sok szép halból melyek elcsábultak a tesztgolyókra

Csodaszép nyurgák, tükrösök és tőpontyok alkotják az egykori homokbánya hal állományát, de az első éjjel megtapasztaltam, hogy szemtelen süllők is szép számmal kísértik a fejlámpa fényénél százával látható küszök nyugodt életét. A csalink remekül működött, már csak 5-6 szemet pöckölgettem szét körülbelül 3 négyzetméteren és ez is bőven elég volt. Közben megtörtént, hogy éppen a vízen voltam mikor a jelzőm hangjára lettem figyelmes. Párom, aki ezidáig csak finom szerelékes módszerekkel kergette a halakat most rögtönözni kényszerült. Amelynek komoly eredménye lett, egy 13,06 kilogrammos tükörponty személyében az új egyéni rekordja is fényképező elé került.

Egy emlékezetes egyéni rekord.

Egészen délután háromig ment ez a parádés kapás sorozat. Többször volt dupla kapásunk, ezen felül volt még néhány különös kapás is, ahol mindenkinek jutott feladat ezen az igazi örömpecán.

Szerepet kapott a család apraja nagyja.

Négyszer húzta el a kezemből a zsinórt behúzás után a hal, volt hogy a gumicsónakot éppen kikötve kezemben a bottal már kérte, de volt, hogy a swingert próbáltam felrakni és máris elkérte a frissen letett csalit. Este hét körülig hagytak minket szusszanni a pontyok. Aztán megint kezdődött elölről, és felváltva sültek el botjaink. Újabb mozgalmas éjszaka következett ahol hamar átléptük a húsz darabot a megfogott halak számát tekintve.

Nyurgák, tükrösök az éjjel vendégei.

Hajnali halak után visszafeküdve nem sokáig volt édes az álmunk, mert éppen világosodott mikor határozott füstölős kapással bejelentkezett a túra legszebb pikkelyese néhány dekával lemaradva a tizenhárom kilótól. Ezt az ébresztést az elzsibbadt bokától kezdve az álomkómáig minden jellemezte, de a közel 30 perces fárasztás végére sikerült felébredni.

Gyönyörű és bivalyerős!
A nap további része kisebb nagyobb szünetekkel, de ismét mozgalmasan telt.  

Kicsit álomvilágban éreztük magunkat, mert hihetetlen volt, a csalik ereje, és az általam választott helyek eredményessége.  Összességében a túrán 319 kg halat sikerült fogni, 32 db halból, melyből 14 db volt 10 kg felett, ami elég jó átlagot eredményezett, számunkra pedig egy felejthetetlen emléket.

F-1-es dévérek
Meglepetés riasztások
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2019. április 23. kedd

Facebook

 

Cím: EBK-Drinks Kft. 8630 Balatonboglár Klapka utca 16.
 
E-mail: office@balatonbaits.com
 
Telefon: +36 30 330-3111
 
Fax: +3685354301
 
Cégadatok:
adószám: 14696538-2-14
cégjegyzékszám: 14-09-309062