Szezonkezdés a Balatonon

Az idei szezont egy balatoni horgászattal kezdtem.

Ez lesz a harmadik év, hogy itt horgászom és bizony még mindig tud meglepetéssel szolgálni. Bevallom erre meg kell érni, eleinte nehezen viseltem a néha előforduló többnapos kapástalanságot, viharokat, amikor nem lehet vízre menni. Szerencsére évről évre jobban bírom. A túrát március közepére terveztem, de az időjárás közbeszólt. Aztán a hónap vége alkalmasnak ígérkezett, minden nap az időjárás előrejelzést figyeltem és bizony elég változékony időt jósoltak.
Ennek ellenére úgy határoztam belevágok, március 28-ra tűztem ki az indulás napját.
Az indulást megelőző napokban lázasan pakoltam, főztem a magokat.
Előre megterveztem mindent, de felkészültem arra is, ha változtatnom kell valamin.

Aztán eljött a nagy nap irány Badacsony, előző este még mindent bepakoltam a kocsiba így korán el tudtam indulni. 8 órakor érkeztem meg, gyönyörű idő fogadott, de dél környékére már élénk szelet jósoltak így először a csónakomat raktam össze és elindultam helyeket keresni. Erre mindig nagy gondot fordítok, hisz itt dőlhet el a túra sikeressége. Két eszköz volt a segítségemre a tapogatórúd és a halradar. Ahogy bekapcsoltam a radart szembesültem vele hogy a vártnál lassabban melegedett a víz 4,8 C° ez állt a radar kijelzőjén. Ilyen hideg vízben még nem horgásztam a Balatonon. A következő napokra esős időt jósoltak így nem számoltam számottevő melegedéssel. A bójákat ezért 250 és 350 m-en raktam le. Mindkét helyen márgás volt az aljzat sok kagylóval, fém tapogatót használok, ez remekül közvetíti a kagylók jelenlétét, csörög, roszog, ha ilyen helyet találunk. A vízmélység mindkét helyen szinte azonos volt 2,6-2,7m. Bójánként 2-2kg aprómagot kender, repce, keverékét és két marék P1 bojlit etettem egész és felezett formában. A P1 kifejezetten nagyhalas bojli, több idő kell neki ezért lélekben felkészültem, hogy ma bizony még nem valószínű, hogy fárasztani fogok. Ezután felállítottam a sátram, berendezkedtem, végül behúztam a botokat. Mindkét botomra P1 került az egyikre egy szem 24-es,a másikra 1 szem 24-es megfaragva és egy 16mm-es etalon pop up.

Előtét zsinórt használtam 60-as méretben a kagylók miatt ez elé 1m-es leadcort kötöttem. Ólom helyett követ használtam és elhagyósra szereltem. Az előke elé még kötöttem egy 15 cm-es leadcort, hogy ne gubancolódjon össze, kövek 300-400g súlyúak voltak.

Hamar eljött az este és a botok mellett ülve elevenítettem fel a tavalyi emlékeket..

Később behúzódtam a sátorba és a fűtés duruzsolására hamar elaludtam. Hajnalban egy pittyenésre ébredtem, amit lassú ejtés követett. Felvettem a kontaktust a hallal,
csónakba ugrottam és irány a víz, hamar fölé értem, elég gyengén védekezett, ami nem is csoda ilyen hideg vízben. Elsőre sikerült megmerítenem,7 kg körüli pocakos tükrös, nem is rossz kezdet.

Horogszabadítás után a csónakban lévő matracra tettem, dobtam pár szem bojlit a bója köré majd visszaraktam a szerelékemet a pop up-os kombóra jött. Az első kapásokig főleg tavasszal közel, kb. 5-6 m-re rakom az etetéstől, később ez lehet 20-30 m is. A stégen megmértem a halat, 7.20 kg volt. Gyors fotó és el is úszott.

Négy óra volt, visszabújtam az ágyamba, hét órakor az eső kopogására ébredtem, ami kitartott kora délutánig. Utána viszont kisütött a nap másnapra is hasonló időt jósoltak bíztam a felmelegedésben. Így a távolabbi bójámat kihoztam 150 m-re. Itt is találtam márgás kagylós foltokat. Szórtam rá magot, felezett valamint egész bojlit.

Az estét a botok mellett töltöttem tíz órakor elhúzta a közeli botomat egy hatos nyurga melyet hajnali négykor egy kilences tükrös követett.

Nagyon örültem nekik bevált a taktikám. Alig hogy bebújtam a hálózsákba ezúttal a távolabbi botomon volt érdeklődő egy 4 kg töves személyében. Ekkor eldöntöttem, elhagyom a magot mielőtt meglepnek a kicsik. A szokásos frissítések után olvasgatással töltöttem az időt, délután négykor húzós kapás a közeli etetésen, erre nem számítottam… gyönyörű 9-es töves volt a tettes.
Az este megint a botok mellett talált vártam a tíz órát hátha… és igen pár perccel tíz után elhúzta, alig hittem el… mérés után boldogság  megvan az első 10+ .

Aznap éjjel nem volt több kapásom, de nem is vártam sokat. A légnyomás folyamatosan esett, mint ahogy az eső is. Meleg front jött erős déli széllel, hatalmas hullámokkal. Nem aludtam jól, a hullámok a sátram oldalát nyaldosták.

Reggel aztán elcsendesedett az idő, kisütött a nap. Kihasználtam, gyorsan frissítettem mivel a belső etetésen már több mint 1 napja nem volt kapás kihoztam a közeli etetésre a bójától jobbra és mögé kb. 20m –re tettem le. Délelőtt meglátogatott egy barátom és a párja épp beszélgettünk mikor elhúzta az előbb említett botot. Az elkövető egy gyönyörű 10,30 töves volt.

Délután aztán visszatért a vihar, kitartott késő estig még szerencse hogy előtte megetettem a helyet. Este szakadó esőben fogtam egy 7 kg-os tükröst. Majd 2 db 5kg körülit. A szél átfordult északnyugatira és viharos lökések vannak, fent van a viharjelzés, kezdek befordulni…

Ez a nap a pihenésé… este aztán jelentősen mérséklődött a szél a viharjelzés egyesen, két perc alatt a vízen voltam.

Sokat vártam ettől az éjszakától,kint ültem megint, de hiába,az első kapásra reggel hatig kellett várnom, ahogy jöttem ki a hallal elhúzta a másikat is, nem voltak nagyok 5 kg és 8 kg de nagyon örültem nekik, csináltunk egy közös fotót aztán már úsztak is tovább.

Aznap igazán szép idő volt sütött a nap és mérsékelt nyugati szél fújt.

Az egyik botomat visszaraktam a távolabbi etetésre, amelyet végig etettem a túra alatt. Éppen az ebédhez készülődtem, amikor kapás az imént áthelyezett boton, szép 8 kg-os tövessel fotózkodtam.

A nap további részében már nem volt több kapásom, készülődtem az estére.

Az utolsó éjszakám következett, másnap délelőttre terveztem az indulást. Este sokáig kint voltam, de hiába..11 körül feltámadt a délnyugati szél hát ez…megnéztem az előre jelzést reggelre 65-70 km-es délnyugati szelet jósoltak. Ez nagyon sok, az extrém magas vízállás miatt a stégem víz alá fog kerülni. Fel kellett adnom, fájó szívvel megkezdtem a pakolást, világosban egyszerűbb lett volna...

A hazafele vezető úton hullafáradtan, de boldogan gondoltam vissza az elmúlt hat napra. Rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb. Mielőbb visszatérek erre a csodálatos vízre.

Három nap a Paradicsomban.
Az év első halai
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. február 23. vasárnap

Facebook

 

Cím: EBK-Drinks Kft. 8630 Balatonboglár Klapka utca 16.
 
E-mail: office@balatonbaits.com
 
Telefon: +36 30 330-3111
 
Fax: +3685354301
 
Cégadatok:
adószám: 14696538-2-14
cégjegyzékszám: 14-09-309062