Citrusos kárászok

​ Immár jó néhány hónapja használom a Balaton Baits termékeit, de a többséggel csak az szemlélődés szakaszában vagyok. Nézegetem-nézegetem a termékeket, majd a szemlélődés átmegy az ismerkedés fázisába. Ezúttal a számomra nagy kedvenc F1 mellett, a mondjuk úgy alap kategóriás SM termékcsalád Ponty-kárász etetőanyagára esett a választásom.  Hog...
Tovább a teljes bejegyzéshez
230 Hits
0 hozzászólás

Somogy megye kincse

Az öt napos túrám helyszíne ismét a Gyékényesi kavics bánya tó, csak immár az augusztusi nyári melegben. A horgászatom ideje alatt a hőmérséklet folyamatosan 30-35 fok között volt. De ez, mint kiderült nem szegte a halak kapó kedvét. A partra érkezést egy gyors kipakolás követte, első és legfontosabb dolgom az előttem elterülő víz terület feltérkép...
Tovább a teljes bejegyzéshez
190 Hits
0 hozzászólás

Szeles júliusi peca

A Júliusra tervezett horgászatom időpontja végre eljött. Az adácsi horgásztó lett a végleges célpontom, ahol 3 napig szerettem volna horgászni. A kipakolás során éreztem, hogy nem lesz egy egyszerű horgászat, ugyanis már akkor is nagy Észak-Nyugati szél volt. Felszereltem a botokat, de sajnos csak a bojázásra jutott idő, a szél viharosra váltott. A...
Tovább a teljes bejegyzéshez
1343 Hits
0 hozzászólás

Egy gyermek élete a Balatonon

Már az írás legelején felmerülhet a kérdés vajon miért is adhattam ezt a címet az írásomnak. Tény, hogy alig egy éve léptem be a nagykorúak világában, de nálam ez inkább mást jelent. Lehet ez most sokak számára meglepő lesz és belekötnek, de nálam a gyermek élet a horgászatra utal. Anno 3 éve mikor ez az egész kaland elindult nem gondoltam volna, h...
Tovább a teljes bejegyzéshez
1890 Hits
0 hozzászólás

A Körtefa Árnyékában!

A rövid 36 órás túrám helyszínéül az Ajka és Devecser közötti 8-as számú főút mellet található 68 hektáros Széki tavat választottam,ennek az volt az oka hogy újdonsült egyesületi tagként alig vártam hogy behúzhassak a tavon mert eddig csak dobós pecában volt itt részem..Pénteken már 11 órakor végeztem a munkával és így már 2 kor Magyarországon...
Tovább a teljes bejegyzéshez
609 Hits
0 hozzászólás

F-1-es dévérek

 Júniusban megérkezett a várva várt teszt anyag. Ahogy kibontottam a kincseket rejtő dobozt feltűnt, hogy két teljesen eltérő termékcsaládot vehetek első körben górcső alá. Volt itt minden mi hal szem-szájnak ingere. Etetőanyagok, pop up-ok, bojlik, pelletek és locsolók. Első körben az F1 fantázia nevű termékeket kezdtem kibontogatni. Az etető...
Tovább a teljes bejegyzéshez
1460 Hits
0 hozzászólás

Tesztelés, élesben!

Ezen beszámolóm apropóját az általam preferált gyártó hamarosan megjelenő termékei ihlették, melyeket egy alkalommal már  kipróbálhattam, egy május végi, hasonlóan negyvennyolc órás túrán.  Már ott meglepő eredményt sikerült elérni, amit foghatnék arra, hogy akkor stimmeltek a bolygók állásai, minden ideális volt, és egyéb  közhelyek...
Tovább a teljes bejegyzéshez
835 Hits
0 hozzászólás

Meglepetés riasztások

A nyolc napos horgászatomat egy kihívásokkal és gyönyörű halakkal teli bánya tavon töltöttem. A húsz kilón felüli pontyok hazájában Gyékényesen, ahol a mai napig is működő bányászat folyik, nem egyszerű horogra csalni a halakat még akkor sem, ha már évek óta űzzük itt a sportágat. Ez a több mint 300 hektáros kristálytiszta víz, nem csak a halaknak ...
Tovább a teljes bejegyzéshez
1109 Hits
0 hozzászólás

Gyékényesi kotró mélységében

Az április elején tervezgetett horgász túrám ideje végül eljött, a helyszín nem is lehet más, mint a Gyékényesi kavicsbánya tó. Régóta vártam már, hogy 5 napot eltölthessek a vízparton. A vízterület több mint 400 hektár, hatalmas mélységekkel, rengeteg víz alatti púppal és töréssel. Mivel már délután értem a vízpartra, ezért gyors pakolás, a bóják ...
Tovább a teljes bejegyzéshez
406 Hits
0 hozzászólás

Három nap a Paradicsomban.

​ Április közepén járunk, mikor újra horgászattal tölthetünk pár napot horgásztársammal, Marcsingó Gáborral. Ezúttal egy általunk ismeretlen tóra esett a választás, ami a Hegyszentmártonban található Pusztató Horgászparadicsom. Mivel ezelőtt még nem horgásztunk itt a horgászat előtt egy héttel elmentünk megnézni a tavat és rögtön megtetszett a szig...
Tovább a teljes bejegyzéshez
1592 Hits
0 hozzászólás

Szezonkezdés a Balatonon

​ Az idei szezont egy balatoni horgászattal kezdtem. Ez lesz a harmadik év, hogy itt horgászom és bizony még mindig tud meglepetéssel szolgálni. Bevallom erre meg kell érni, eleinte nehezen viseltem a néha előforduló többnapos kapástalanságot, viharokat, amikor nem lehet vízre menni. Szerencsére évről évre jobban bírom. A túrát március közepére ter...
Tovább a teljes bejegyzéshez
297 Hits
0 hozzászólás

Az év első halai

Mivel már a nyakamon volt a tavaszi szünet és alig vártam, hogy ismét vízparton lehessek, így 03.27.-én úgy döntöttem, hogy 36 órára ismét leülök Tihanyba. 27.-én 17:30 körül érkeztem meg a már szokásosnak mondható horgászhelyre. Mivel kicsit hosszabbra sikerült a pakolás, mint szokott így úgy döntöttem, hogy aznap már nem végzek etetést. Az alapel...
Tovább a teljes bejegyzéshez
377 Hits
0 hozzászólás

Locsolkodás pontyosan

Általában a hosszú hétvégéket vízparton szoktam tölteni, és ez most sem volt másképp. A helyszín ezúttal egyik kedvenc tavamra, a Villantó horgásztóra esett. Az időjárás előrejelzés nem kecsegtetett jó hírekkel a hétvégére, ezért a táskámat megtömtem váltóruhával, és esőkabáttal. Péntek reggel érkeztem a horgásztóra, és a napijegy váltást követően ...
Tovább a teljes bejegyzéshez
596 Hits
0 hozzászólás

A krill-eper varázsa

Végre elérkezett Március vége és elkezdhetem idei első több napos horgászatomat! Első körbe egy olyan tavat vetem célba, amit viszonylag jól ismerek. Megérkezésem után a tó gazdával üdvözöltük egymást és váltottunk néhány szót, majd kipakolás csónakba szállás és irány a víz. Mivel már többször voltam ezen a tavon és a tónak is ezen a helyén ezért a...
Tovább a teljes bejegyzéshez
544 Hits
0 hozzászólás

Esélyes-e a keleti medence?

Minden évben ez idő tájt kora áprilisban, mikor még csendes a part és a nyaralók tavaszi karbantartásának is csak szelíd kopácsolása hallatszik, ilyenkor miénk lesz a főszerep a parton. A tél folyamán lázasan tervezett túránk kezdetét veszi és a néptelen nyaralók közül az egyik, két sürgő horgász pakolásától lesz hangos. Helyszínünk a déli part szi...
Tovább a teljes bejegyzéshez
346 Hits
0 hozzászólás

Tavaszi erőpróba

Itt van március vége, itt a tavasz, gondolná az ember. Kellemes időben, napsütésben lehet eltölteni pár kellemes napot, kedvenc szabadidős tevékenységünknek hódolva. Sajnos az időjárás ezt nem így gondolta, február elején beköszöntött zord időjárás, csak nem akart engedni szorításából, de ez nem szegte kedvem, napok óta készülődtem, pakolásztam, ag...
Tovább a teljes bejegyzéshez
315 Hits
0 hozzászólás

Szezon kezdés Várpalotán

Már nagyon vártam hogy én is végre megkezdhessem a szezont,első túrám előtt nagyon sokat gondolkodtam hogy milyen csalikat vigyek magammal,de végül 3kg Prime-ot a Deluxe szériából, 3kg P2-őt a By Pipsi szériából hozzá tartozó P2 Amino liquiddel választottam 25mm méretben! Március 28-án szerdán délután érkeztem a tóra,mivel nemvolt biztos hogy hét k...
Tovább a teljes bejegyzéshez
1100 Hits
0 hozzászólás

Újra Rinyaszentkirályon

  Komolyan kitavaszodott. A rügyek kipattantak végre a tél markából, és vígan, szabadon kezdték életüket a tavaszi napsütésben. Pár hete volt, hogy sikerült egy kis peca időt lopnunk barátommal, és állandó jellegű tettestársammal. Azóta is sokat beszeltünk a Rinyai pontyokról, és meg is állapodtunk, hogy a folytatásnak eljött az ideje. A célha...
Tovább a teljes bejegyzéshez
1126 Hits
0 hozzászólás

Itt a tavasz, kezdjük a szezont!

Hosszú és hideg tél után végre elkezdhettünk foglalkozni a gondolattal, hogy megejtsük az idei első túrát. Sokan, hozzánk hasonlóan nagyon várták az első alkalmat, hogy az örömteli horgásznap kezdetét vehesse. Olyan érzés ez, mint mikor gyermekkorunkban vártuk a vakáció eljöttét, vagy némi kis tanítási szünetet az iskolában. A felszerelések készen ...
Tovább a teljes bejegyzéshez
754 Hits
0 hozzászólás

Flúgos futam a Gyékényesi Afrikában

  A flúgos futam nevű amatőr bojlis verseny az idei évben a meseszép Gyékényesi kavicsbánya tavon kapott otthont. A Balaton Baits cég, mint szektor szponzor is jelen volt ezen az eseményen, így engem, és fiamat érte az a megtiszteltetés, hogy versenyen kívül indulva, képviselhettük a Balaton Baits céget. Régi vágyam volt már, hogy megismerkedj...
Tovább a teljes bejegyzéshez
1551 Hits
0 hozzászólás

HIDEG VIZEK BONNYAI TORPEDÓI

Bonnya és a Bonnyai tavak, még a környéken élőknek sem mindenkinek cseng ismerősen, pedig Somogyország szívében egy félreeső kis település határában található, egy igazi kis ékkő a Somogyi-dombságban. A tógazda nagy gonddal építi-szépíti a 2015-ben, a nagyközönség előtt is megnyitott horgásztavakat. Csodaszép lankás táj ameddig a szem ellát, kultur...
Tovább a teljes bejegyzéshez
760 Hits
0 hozzászólás

A TÓ SZELLEME

Péntek reggel úgy ébredtem, mivel szombaton is melózok, a péntek éjszakát a tóparton töltöm. Végeztem a munkahelyen, az autóba már bepakolva a horgász cuccaim így indulás horgászni. Csak minimális cuccot vittem magammal, éppen csak ami kellett. A Bugaszegi tó jó választás, tekintve hogy munkahelyemtől 3 percre van és 26 hektárjával, nekem kezdő beh...
Tovább a teljes bejegyzéshez
823 Hits
0 hozzászólás

Facebook

 

Cím: EBK-Drinks Kft. 8630 Balatonboglár Klapka utca 16.
 
E-mail: office@balatonbaits.com
 
Telefon: +36 30 330-3111
 
Fax: +3685354301
 
Cégadatok:
adószám: 14696538-2-14
cégjegyzékszám: 14-09-309062