Citrusos kárászok

Immár jó néhány hónapja használom a Balaton Baits termékeit, de a többséggel csak az szemlélődés szakaszában vagyok. Nézegetem-nézegetem a termékeket, majd a szemlélődés átmegy az ismerkedés fázisába.

Ezúttal a számomra nagy kedvenc F1 mellett, a mondjuk úgy alap kategóriás SM termékcsalád Ponty-kárász etetőanyagára esett a választásom. 

Hogy miért pont erre? Több okból is. Egyrészt mert konkrétan e két halfajt céloztam meg a pickeres pecák alkalmával, másrészről ténylegesen az egyszeri mezei pecás szemszögéből vettem górcső alá a keveréket.

Első benyomások. A külcsín, csakúgy mint a többi SM szériás etetőanyag esetében, egy egyszerű ízléses dizájnt mutat, a zacskót felbontva egy igazán kellemes és karakteres citrusos illattárul fel amihez egy narancssárgás szín társul. A hozzá passzoló liquid-be pedig - komolyan mondom – kedvem lett volna belekortyolni, annyira kellemes, gyermekkoromat idéző töltetlen keménycukorka illata volt.

Ilyen előzetes „élmények" után,kíváncsian vártam hogy végre lekeveredjek a vízpartra és élesben is kipróbálhassam amit fejben már elképzeltem.

Két erősebb 3 méteres pickert és pár apróságot terveztem majd bevetni ami ahhoz kellett, hogy ha esetleg szakad a motyó akkor tudjam pótolni, bármi kell. Augusztus 20-án ilyen minimalista módon indultam kedvenc horgászhelyemre a Barcs mellett található Kis-Bók holtágra, mely egy természetes holtág változatos mélységekkel, rengeteg természetes akadóval és táplálékkal.

 A kora reggel csodás fényeivel fogadott a parton, mely a halak ugrásaival nem is lehetett volna szebb, tökéletesebb. Szélcsend és teljes magány vett körül.

Szokásomhoz híven, először az etetőanyagot állítottam össze. A kajához a hozzá passzoló liquidet és némi melaszt adtam, hogy ezúttal kicsit tompítsam az etetőanyag alapból erősen sós alap ízét. 

Ettől egy picit a keverék illata is változott, kapott egy a háttérben érezhető karamellás, kávés-szerű illatot is.

Alapozó etetésnek különféle ízesítésű pelletekből és csemegekukoricából álló keveréket rakétáztam be az előzetesen, nagyjából negyven méterre kimért távolságra. A pelletek ananász, méz-citrus-vanília ízesítésű etetőanyagból granulált és ezektől teljesen eltérő tintahalas Balaton Baits kukorica csíra verziók voltak.Reménykedtem abban, hogy ez a darabosabb alap-koszt talán a horgászhelyre csalogatja a pontyokat is a környék rendszeresen etetett horgászhelyeiről. Igazi célhalaim azonban a kárászok voltak.

Végszerelékem a már megszokott method szerelék, kicsit lefinomítva. 12-es vastaghúsú horgot ezúttal négyes fonott zsinórra kötöttem. Ez ugyan az esetlegesen beugró pontyok tekintetében kicsit rizikós, de a keszegek, kárászok értékelik az efféle finomítást.

Az alapozó etetést követően bevetésre került a két picker. Csalinak különféle pop-up csalikat választottam változatos ízekben és színekben, illetve a Balaton Baits Standard szériás dippelt, édes kukoricás bojliját. 

A bojlit a vízben található gonosz kis törpék sajnos néhány perc alatt szanaszét rágták így azzal a délelőtt folyamán nem tudtam kapást kicsikarni, amit igazán sajnáltam, mert illata és állaga alapján nagy reményeket fűztem hozzá.

A kisméretű lebegő csalik, az etetés beérését követően szépen hozni kezdték a halakat. Dévérek és kárászok felváltva húzták el a szereléket. Fél tíz tájékán gyönyörű elhúzós kapást követően a finom kis picker félúton megállt a kezemben bevágás közben. Az addig néma fék életre kelt, mutatva, hogy bizony termetesebb vendég érkezett meg a citrusos kosztra. Amennyire a tizennyolcas zsinórral ellen tudtam tartani a halnak, igyekeztem megfordítani, hogy az etetőkarót ne szedje össze. Ez sikerült is. Jó ötpercnyi „harc" után sikerült magam felé terelni, de hírtelen megkönnyebbült a pálca. üresen tekertem ki a szereléket. Sajnos beigazolódott amitől féltem a szerelék összeállításakor. A vékony előke megadta magát, nagyjából a felénél elszakadt. Bántam, hogy nem lett egy jó pontyos, vagy kitudja milyen halról készült fotó a nap végén, de azt jobban, hogy szegény pára szájában egy horoggal kell egy darabig tengetni mindennapjait.

Az etetőanyag maximálisan beváltotta az előzetesen hozzáfűzött elképzeléseket. Azt gondolom, bőven hozta azt, amit egy átlag pecás egy átlag kajától elvár.Sőt többet is. Épp úgy alkalmas egy hétköznapi etetőkosaras, úszós, illetve egy mai modern methodos vagy épp más féderes pecára is.

Visszaemlékezés a 2018-as évre
Somogy megye kincse
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. június 06. szombat

Facebook

 

Cím: EBK-Drinks Kft. 8630 Balatonboglár Klapka utca 16.
 
E-mail: office@balatonbaits.com
 
Telefon: +36 30 330-3111
 
Fax: +3685354301
 
Cégadatok:
adószám: 14696538-2-14
cégjegyzékszám: 14-09-309062